Alapvető érzelmi szükségleteink

Amikor összeházasodtak vagy összeköltöztek, akkor biztos volt abban, hogy törődni fog a párjával és arra számított, hogy a társa gondoskodni fog az ön igényeiről. Valószínű, hogy a társa ugyanezt gondolta. Szerelmesek voltak és motiváltak arra, hogy boldoggá tegyék egymást. Abban az időben kevésbé volt fontos tudniuk azt, hogy ha nem törődnek egymással, akkor elveszíthetik az egymás iránti szeretetet és a szeretet elvesztésével együtt a hajlandóságot arra, hogy törődjenek egymással.

Lehet, hogy ma sötétben tapogatóznak azzal kapcsolatban, hogy mit jelent megfelelő módon törődni egymással. Azért, hogy megfelelő módon tudjanak gondoskodni egymásról, elsősorban egymás szeretetszintjét kell növelni és ezt úgy tudják megtenni, hogy egymás érzelmi szükségleteinek megfelelnek.

Mi az érzelmi szükséglet?

Egy olyan vágy, amely ha beteljesül, akkor boldognak és elégedettnek érzi magát, míg ha nem teljesül, akkor kihűl, boldogtalannak és csalódottnak érzi magát. Valószínűleg több ezer érzelmi igénye van, és ha úgy érzi, hogy valaki megtett önnek valamit, amitől boldog, akkor egy érzelmi igénye teljesült. De az érzelmi igények jelentősége különböző. Ha némelyek teljesülnek, akkor kényelmesen érzi magát, de van néhány olyan, amely sokkal nagyobb boldogságérzést vált ki. Ezek annyira boldoggá teszik, hogy beleszeret abba, akitől kapta, mert ezek a legfontosabb érzelmi szükségletei. Ugyanakkor ezek azok az érzelmi igények, amelyeket a felek kölcsönösen elvárnak egymástól a párkapcsolatban.

Most már valószínű érti, hogy miről is beszélek. Az elsődleges cél a párterápia során, hogy segítsem a párokat abban, hogy beazonosítsák az alapvető érzelmi szükségleteiket. Miután ezeket az igényeket azonosítottuk, segítek nekik megtanulni azt, hogy hogyan feleljenek meg egymás igényeinek. Arra törekszem, hogy a pislákoló lángból tüzet szítsanak és lehető legnagyobb mértékben növeljék egymás szeretetszintjét, és ha minden jól megy, végül ismét beleszeretnek egymásba.

A párkapcsolat megmentése során sarkalatos kérdés látni, hogy melyek a legfontosabb érzelmi szükségletek. Felmerül a kérdés, hogy a pár tagjai miért nem tudnak megfelelni egymás érzelmi igényeinek? Amikor a párok megfogalmazzák ezeket az érzelmi igényeket, akkor a férfiak és a nők különbözőképpen rangsorolják ezeket. Ami a férfiaknál az első öt helyen áll, az a nőknél a kevésbé lényeges öt igény között szerepel, így nem csoda, hogy nehézséget okoz a másik érzelmi szükségleteinek kielégítése. Általában hajlandóak egymásért tenni, de végül az erőfeszítéseik elbuknak, mert amit ők a nélkülözhetetlennek tartanak, azt a másik számára kevésbé fontos!

Mindenki egyedi!

A következő megállapítás különlegesen lényeges a siker szempontjából: Mindenki egyedi! Míg egy férfi meghatározott öt érzelmi szükségletet választ legfontosabbnak, addig egy nő másik ötöt választ és bármelyik másik férfi vagy nő számos különböző kombinációit választhat a lehetőségek közül. Így ha ismerjük is egy átlagos férfi és egy átlagos nő legfontosabb érzelmi igényeit, nem ismerhetjük egyetlen férj vagy feleség érzelmi szükségleteit sem. Ezért a párkapcsolati coaching során mindenkit arra ösztönözök, hogy azonosítsa be azokat a szükségleteket, amelyek egyedileg az ő saját érzelmi igényei, mert amikor ezeknek az igényeknek kölcsönösen megfelelnek, akkor teremtik meg a boldogság és a szeretet kölcsönös érzését.

Miután a pár tagjai megismerték egymás nélkülözhetetlen érzelmi szükségleteit, a következő lépés a házassági tanácsadás során, hogy megtanulják, hogyan tegyenek ennek eleget. Ez elengedhetetlen a szeretetszint fenntartásához és a párnak el kell fogadnia, hogy időt kell szánniuk a másik érzelmi igényeinek kielégítésére. Egyszerűen a pár tagjai akkor tudják egymást boldoggá tenni, ha időt fordítanak arra, hogy a párjuk osztatlan figyelmet kapjon, és azt teszik, amire a párjuknak szüksége van.

Már most egy lépéssel közelebb került a boldogabb párkapcsolathoz, ugyanis csak annyit kell tennie, hogy bejelentkezik párterápiára úgy, hogy küld nekem egy üzenetet, vagy felhív a +36 20 475 0345 telefonszámon, és időpontot egyeztetünk. A párkapcsolati coaching helyszíne a Középpont (1112 Budapest, Nevegy köz 2.)