Egy eset... a pár szemével
Réka jelentkezett be telefonon. Elmondta, hogy tizennégy éve vannak együtt a férjével, házasok, és két gyerekük van. Jelenleg krízisben van a házasságuk, eltávolodtak egymástól, mert őt sok sérelem érte, és képbe került egy harmadik személy az életében. Régebben a kommunikáció hiánya volt a párkapcsolatukra jellemző, ám az utóbbi hetekben sokat beszélgetnek a férjével, de nem igazán jutnak előre, újra és újra ugyanazokat a problémákat hozzák fel, ezért kérnek segítséget. Elsírta magát a telefonbeszélgetés közben.
Az ismerkedést követően a párterápia során először a jelenlegi helyzetükről beszélgettünk, arról, mivel tudnak maguknak és egymásnak segíteni abban, hogy ezt a nehéz, viharos időszakot átvészeljék. Utána a régi veszekedéseikről, majd a megcsalásról, megbocsátásról beszélgettünk. A kilencedik alkalmat követően közösen leírták a párterápián felfedezett új megértésüket azzal kapcsolatban, hogy mi is történt velük:
„A kapcsolatuk elején Réka görcsösen erőlködött, hogy minden jól működjön kettejük között, ezért nem jelölte ki a határokat, mert félt, hogy elveszíti Mátét, és megengedett olyan dolgokat, amelyek valójában nem voltak elfogadhatóak a számára. Máté nem vette észre, hogy Réka kényelmetlenül érzi magát, mert nem kapott egyértelmű jelzéseket erről, miközben Réka azt érezte, hogy Máté visszaél a helyzettel.
A kapcsolatuk elejétől állandó problémaként jelentkezett, hogy nem tudták kijelölni a baráti és családi kapcsolataik egészséges határait. Mindig alárendelték magukat másoknak, mindig fontos volt, főleg Máté számára, hogy aktív társadalmi életet éljenek. Ez Rékának egy darabig tetszett, de mikor már terhes lett számára, nem mondta el Máténak, hogy kényelmetlenül érzi magát így, és többet szeretne kettesben maradni a férjével.
A fenti alapproblémák a gyerekek érkezésével csúcsosodtak ki igazán. Amikor még kicsik voltak, egyre több feladat hárult Rékára, Máténak pedig nehéz volt feldolgoznia, hogy a gyerekek, főként a kisebbik éket ver közéjük, mivel a felesége számára a gyerekek lettek az elsők. A köztük lévő kapcsolatot elhanyagolták, a gyerekek alá rendelték. Máté azt gondolta, hogy ez egy átmeneti időszak lesz, és ha türelmesen vár, egyszer majd véget ér. De magától nem változott meg semmi. Amikor kicsik voltak a gyerekek, Máté sokat eljárt otthonról, hogy helyre tegye a fejében a dolgokat, hogy elrendezze és elfogadja, a gyerekek érkezésével egy új életszakasz kezdődött, melyben már mások a prioritások. Ugyanakkor Réka azt érezte, hogy magára maradt a sok teendővel. Mindketten elkezdték megvívni a saját harcaikat anélkül, hogy egymásnak segítettek volna. Nem adták meg a kellő figyelmet és nem segítettek a másiknak. A problémáikat csak tetézte a házfelújítás. Mindkettőjük fejében megfordult, hogy kilépnek a kapcsolatból, de erről nem beszéltek a másiknak. Mindketten magukban rendezték le, hogy maradnak (erről csak ezt az összegzést írva beszéltek először egymásnak).
Ezután igyekeztek önállóan megoldani a rájuk háruló feladatokat, a másik beavatása nélkül, és az elért eredményeket egyéni – és nem közös – sikerként könyvelték el. Mátét eközben nyomasztotta a megfelelési kényszer, és nem érezte úgy, hogy Réka elismerné a sikereit, eredményeit. Egyre jobban beletemetkezett a munkájába, és igyekezett mindent megadni a családja számára. Amikor esténként hazament, a szellemi túlhajszoltság miatt nem tudott tartalmas időt eltölteni a gyerekekkel és Rékával. Azt gondolta, hogy csak még több munkával tudná kivívni a felesége elismerését.
A felmerülő gondokat és problémákat nem tudták megbeszélni. Egyikük se tudta kifejezni az érzelmeit, mert féltek a visszautasítástól, attól, hogy valójában nem szerethetőek, és a másik ki fog lépni a kapcsolatból, ha őszintén feltárják a sebezhetőségüket. Máté nem merte elmondani, ha problémája volt, mert félt, hogy ettől gyengének tűnik, és inkább Rékán töltötte ki a haragját. Gyakran felcsattant, türelmetlenül reagált. Amikor Réka felhozott egy problémát, akkor lekicsinyelte a saját gondjaihoz viszonyítva, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet, de ezzel csak belé fojtotta a szót, és más érzelmi szintre emelte a konfliktust, ezzel pedig Réka már nem tudott mit kezdeni, ezért inkább visszahúzódott. Ilyenkor mindketten csalódásként élték meg a történteket: Máté nem kapta meg a vágyott megnyugtatást, érzelmi visszacsatolást, Réka pedig úgy érezte, hogy el van nyomva, az ő problémája nem is fontos. Ahogy ilyenkor szokott, három napra visszavonult a „dombra”, és magában őrlődött. Máté is csalódásként élte meg ezt a visszavonulást, úgy érezte, nem méltó arra, hogy válaszokat kapjon, de nem próbált meg közeledni, mert feleslegesnek tartotta.
Amikor Máté egy tervvel állt elő Rékának, és szerette volna elmondani neki, akkor Réka ennek megörült, és anélkül, hogy megvárta volna Máté „monológjának” végét, közbeszólt, hogy részt vegyen a párbeszédben. Ez jó alkalom lehetett volna a kapcsolódásra, de Máté úgy érezte, Réka nem hallgatja végig, ő pedig nem tudja félbeszakítás nélkül elmondani a gondolatait. Máté megsértődött, és ezúttal ő vonult félre.
Az évek csak teltek, és a „viták” egyre csak szaporodtak. Máté úgy érezte, vakon, segítség nélkül kell eligazodnia ebben a kapcsolatban, nem kapott egyértelmű visszajelzést arra vonatkozóan, hogy Réka elégedett-e vele mint családfővel, férjjel, szeretővel. Volt, hogy azt gondolta, nem ő az, akire Réka vágyott, inkább egy „kompromisszumos férjmegoldás” lehet.
Máténak közben súlyos munkahelyi válsággal kellett megküzdenie, amit szintén nem tudott és nem mert megosztani Rékával, így nem is kapott tőle támogatást e tekintetben. Eközben Réka azt gondolta, hogy Máté jól érzi magát ebben a kapcsolatban, csupán az érzelmi szintje alacsonyabb az övénél, ami Rékát lelkileg már nem elégítette ki. De Máté sem volt így boldog, többre vágyott ennél, de ezt nem merte elmondani.
Ez a felállás Réka számára így nem volt elfogadható, és Máté haragja, lénye és életvitele kizárására elkezdett egy falat építeni saját maga védelmére. Azt gondolta, hogy érzelmi igényük, valamint az álláspontjaik a kapcsolatukat illetően olyan távol vannak egymástól, amely már nem áthidalható, ezért nem kezdeményezett beszélgetést a férjével erről. Máté érezte Réka eltávolodását, megközelíthetetlenségét, de sokáig nem merte szóba hozni, mert attól tartott, talán a kapcsolatuk végleg megfeneklett, és félt ezzel szembesülni.
Réka már nem Mátéval osztotta meg napi terheit, nem vonta be a párját az életébe egy szinten túl, hanem egy harmadik személy felé fordult. Máté beszélgetést kezdeményezett Rékával, mert érezte, hogy nagy a baj. Máté reakciója és hozzáállása a helyzet kezeléséhez és megoldásához merőben más volt, mint amire Réka számított. Máté rájött, hogy ha nem tudja őszintén felvállalni önmagát Réka előtt, és nem tudja az érzelmeit megfelelően kimutatni, akkor elveszítheti a feleségét. Máté küzdött, és mindent megpróbált, hogy Réka meglássa azt, ami benne zajlik, és hogy a felesége észrevegye az iránta érzett őszinte érzéseit.
Sokat beszélgettek egymással a mély érzelmeikről, és hogy mi zajlik bennük, a hosszú beszélgetések hatására pedig ráébredtek, alapvetően hasonló belső korlátoktól szenvedtek, és ugyanazokkal a félelmekkel küzdöttek mindvégig, valamint ennek okán mindkettőjük ugyanazokat az érzéseket, érzelmeket hiányolta a másikból és a kapcsolatukból. Ezek a beszélgetések lelkileg nagyon megterhelőek voltak, és kimerítették mindkettőjüket. Elhatározták, hogy megpróbálják máshogy kezelni a felmerülő problémákat, és új alapokra helyezik a kapcsolatukat. Azonban megragadtak egy szinten, csak a felszínt kapargatták, és egy idő után mindig csak ugyanazokról a témákról tudtak beszélni. Elvi egyezségre jutottak bizonyos kérdésekben, de egy-két nap elteltével visszakerültek a kiindulópontra. Ez nagyon kimerítette őket, és nehezen élték meg ezt az időszakot.
Úgy érezték, hogy egyedül nem igazán tudnak a sérelmeik mélyére ásni. Azért, hogy a kapcsolatukban elkövetett hibákat és az akut problémákat okozó valóságot mélységében és átfogóan átlássák, külső segítséget kértek. Mindketten azt szerették volna, hogy valaki végigvezesse őket ezen az úton, hogy a beszélgetéseik a megfelelő mederbe terelődjenek, azokat megfelelő érzelmi szinten és ítélkezésmentesen folytassák le, és hogy az érzelmi kapcsolatuk megromlásához vezető valós problémákat elemezzék ki.”
A következő két alkalom során még beszélgettünk a megváltozott kapcsolatukról, amelyben már ők és a gyerekeik is jól érzik magukat, majd leírták, hogy milyennek képzelik el a kapcsolatukat tíz év múlva.
Találjuk meg az utat együtt
a boldog párkapcsolathoz!
Az első lépés a változás felé.
Vegye fel velem a kapcsolatot, egyeztessünk időpontot, és kezdjünk el dolgozni a boldogabb párkapcsolatért!