Mire számíthat

A foglalkozások befejeztével sokkal jobban fogják szeretni egymást, és megvalósítják azt az egészséges, szeretetteljes és boldog párkapcsolatot, amire mindig is vágytak.

Első két alkalom: ismerkedés

Az első két találkozás célja, hogy megismerkedjünk egymással, valamint hogy minél pontosabb képet kapjak a kapcsolatukról és a megoldandó problémájukról. Az első alkalom során több kérdést teszek fel önöknek a kapcsolatuk történetéről, a konfliktusaikról, az elvárásaikról és a megélt érzéseikről.

A második alkalom során külön-külön beszélgetek önökkel arról, hogy milyen gondoskodási és törődési mintákat sajátítottak el a szüleiktől, valamint az előző párkapcsolataikban. Felmérem, hogy mennyire elkötelezettek a kapcsolatuk rendbe hozása mellett, illetve azt, hogy van-e olyan körülmény, amely kizárja a tanácsadás sikeres kimenetelét.

Az első két ülésünk alatt még nincs lehetőségem arra, hogy megtaláljam a megoldást a problémáikra, önök viszont látni fogják, hogyan érzik magukat, és eldönthetik, hogy megbíznak-e bennem a továbbiakban.

További alkalmak: párkapcsolati coaching

A második találkozásunkat követően elkezdjük feltárni a tüneteket okozó, mélyebben meghúzódó problémákat.

Ha önök sokat vitáznak egymással, akkor elsőként ezzel a problémával foglalkozunk. Lépésekre bontjuk a veszekedéseiket, kiderítjük, hogy milyen mintázatot követnek, hogy a vitáik közben mit tesznek, mit gondolnak magukról és a másikról, mit éreznek, mitől félnek, és hogy mit szeretnének valójában. A folyamat során megismerik és megértik egymás mögöttes érzéseit, és képesek lesznek arra, hogy veszekedések helyett kifejezzék vágyaikat és szükségleteiket, így a viták megszűnnek.

A viták megszűnése után sokkal biztonságosabb alapokra kerül a kapcsolatuk, és ezt követően közösen fel tudjuk oldani a kötődési sérüléseiket, és foglalkozhatunk a legfájdalmasabb kapcsolati sérüléssel, a megcsalással is, ha ez esetleg előfordult a kapcsolatukban.

Ha egyikük úgy érzi, hogy nem elég fontos a másiknak, és valamelyik családtag vagy a barátok negatívan hatnak a kapcsolatukra, akkor közösen meghatározzuk a kapcsolatuk határait. Ennek során beszélgetünk az őszinteség szerepéről a párkapcsolatban, és elsajátítanak egy módszert, amelyet követve olyan megállapodásra tudnak jutni egymással minden kérdésben, amely figyelembe veszi mindkettejük érzéseit és érdekeit, ezért egyiküknek sem okoz majd gondot az új szabályok követése. Ezt a módszert sikeresen tudják majd alkalmazni a később felmerülő, hasonló problémák esetén is, ahelyett, hogy csak elbeszélnének egymás mellett.

A fentiekben a leggyakoribb párkapcsolati problémákat írtam le, de természetesen ezeken kívül önöknek lehetnek más, egyedi problémáik, amelyekkel a tanácsadás során foglalkozni kell.

A problémák megoldása után arra fordítjuk a figyelmünket, hogy visszaállítsuk azt a romantikus szeretetet, amelyet a kapcsolatuk elején éltek meg. Meghatározzuk a legfontosabb érzelmi igényeiket, és hogy a párjuk mennyire felel meg ezeknek, majd megtanulják megadni a párjuknak a vágyott szeretetkifejezést, szexuális elégedettséget, bizalmas beszélgetést, szabadidős társaságot vagy elismerést.

Fontos az elért eredmények fenntartása is, ezért ezen a ponton majd megkérem önöket, hogy írják meg jövőbeni szerelmi történetüket, amelyben megfogalmazzák, hogy tíz év múlva milyennek szeretnék látni a kapcsolatukat.

Minden alkalommal beszámolnak majd a sikereikről és a kudarcaikról, és hamar jönnek majd az eredmények is: látni és érezni fogják, hogy a kapcsolatuk javulásnak indult.

Ár

Egy párkapcsolati coaching alkalom ára 

25 ezer Ft / 90 perc, vagy 20 ezer Ft / 60 perc. 

Már most egy lépéssel közelebb került a boldogabb párkapcsolathoz, ugyanis csak annyit kell tennie, hogy bejelentkezik párterápiára úgy, hogy küld nekem egy üzenetet, vagy felhív a +36 20 475 0345 telefonszámon, és időpontot egyeztetünk.