Rólam

Pap Katalin párkapcsolati coach | Párterápia és házassági tanácsadás

Küldetésem minél több házasságot és párkapcsolatot megmenteni! 

Szenvedélyesen szeretek párokkal együtt dolgozni a válságban lévő vagy valamilyen nehézséggel küzdő kapcsolatuk javításán, amit az ülések befejeztével igazán jónak érezhetnek majd mindketten, és végre szívesen mennek haza, hogy megérinthessék egymást. Az eddigi életem arra ösztönzött, hogy segítsem a párokat abban, hogy milyen hozzáállással, viselkedési minták elsajátításával és új szokások felvételével tudják meggyógyítani, jobbá tenni és tökéletesíteni a házasságukat, elkerülve a szétválást.

Mitől működik és mitől nem működik

egy párkapcsolat?

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy miért romlott meg az első házasságom, és miért működik a mostani. Eleinte a legtöbb párkapcsolat jól indul, az első időkben mindkét fél boldog és elégedett, aztán egyszer csak történik valami, és minden rosszra fordul. Mik lehetnek a válások valódi okai, és hogyan lehet ezeket elkerülni?
Az üzleti életben eltöltött közel harminc sikeres év után úgy döntöttem, hogy megkeresem a választ erre a kérdésre. Rátaláltam egy amerikai klinikai szakpszichológus módszerére, aki az egész életét a házasságok megmentésének szentelte, és kidolgozott egy olyan hatékony módszert, amelynek az eredményei lenyűgözőek.
Ez a megközelítés megválaszolta az összes eddig megválaszolatlanul maradt kérdésemet, és a módszertani és családterápiás képzéseken megtanultam, hogy mitől működik és mitől nem működik egy párkapcsolat. Ez egy kipróbált, nemzetközileg elismert módszer, amelyet bátran ajánlok mindenkinek, akit fojtogatnak a párkapcsolati problémák.

Találjuk meg az utat együtt

a boldog párkapcsolathoz!

Az első lépés a változás felé. Vegye fel velem a kapcsolatot, egyeztessünk időpontot, és kezdjünk el dolgozni a boldogabb párkapcsolatért!