Amikor valaki megbánt minket, akkor három lehetőség közül választhatunk.
- Mondhatjuk azt, hogy nem nagy ügy, és a szőnyeg alá söpörjük, ami azt jelenti, hogy letagadjuk a felmerülő érzéseinket, és ez bizony hosszú távon hatással lesz ránk.
- A második lehetőség, hogy azt mondjuk magunknak, soha nem fogunk megszabadulni ettől; ragaszkodunk ehhez, a megszállottja leszünk – emiatt haragot érzünk, és az egész ügy megkeseríti az életünket.
- A harmadik lehetőség, hogy megbocsátjuk, és ez a döntés békével tölt el minket.
Ha nem tudunk megbocsátani, akkor mély haraggal küzdünk, dühösek és bosszúsak vagyunk. Arra a személyre vagy eseményre összpontosítunk, aki vagy amely a bánatunk oka. Később lehet, hogy alvászavarunk lesz, aggódunk, miközben az, aki a sérülésünket okozta, jól alszik, és nincsen semmi problémája. Így érzelmileg ennek a sebesülésnek vagy ennek a személynek a rabszolgájává tesszük magunkat, és a lánc elszakításához, a saját megkönnyebbülésünk érdekében, megbocsátásra van szükség.
A megbocsátás azt jelenti, eldöntjük, hogy elengedjük ezt az ügyet, nem fogunk bosszút állni, nem fogunk erre gondolni folyton, nem leszünk a megszállottja. A megbocsátás felszabadít, és békét hoz.
Sokan úgy gondolják, hogy már meghozták ezt a döntést, de valamit mégsem csináltak jól, mert még mindig éreznek haragot, és valahogy még mindig küzdenek ezzel. Habár a megbocsátás tényleg döntés kérdése, de a sérülés bánatot okoz, és ez a bánat nem múlik el varázsütésre. Így utána még szomorúnak vagy mérgesnek érezhetjük magunkat, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem bocsátottunk meg. Ilyenkor mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy el tudjuk engedni ezeket az érzéseket az elhatározásunkra támaszkodva – ez egy mentális gyakorlat, amely idővel egyre könnyebbé válik.
A megbocsátás nem azt jelenti, hogy megengedjük a másiknak a sértés megismétlését. A megbocsátás nem felejtést jelent, mert a sértés emléke megmarad. De hogy ezzel az emlékkel mit kezdünk, az nagyon fontos, mert mondhatjuk azt is, hogy igen, ez megtörtént, ez bántó volt, de nem foglalkozunk vele többet, hanem inkább boldogan, keserűség nélkül éljük tovább az életünket.