Mindannyian tudjuk, hogy családunk, társunk, szerelmünk a legfőbb menedékünk az életben. De amikor a másik érzelmileg elérhetetlen vagy elzárkózik, akkor kiszolgáltatottnak és magányosnak érezzük magunkat. Megrohannak minket az érzelmek – a harag, a szomorúság, a megbántottság és a félelem. A félelem a beépített riasztórendszerünk, mely azonnal jelez, amikor túlélésünket veszély fenyegeti. A szeretett személlyel való kapcsolat elvesztése veszélybe sodorja biztonságérzetünket, ezért ilyenkor nem gondolkodunk, csak érzünk és cselekszünk.
Mindannyian átélünk valamennyi félelmet, amikor társunkkal nézeteltéréseink vagy vitáink vannak. A biztonságosan kötődő párok számára ez csupán egy pillanatig tart. Esetükben a félelem gyorsan és könnyen csillapodik, amikor felismerik, hogy nincsenek veszélyben, vagy amikor társuk megnyugtatja őket.
Azoknál, akik között gyenge és törékeny az érzelmi kötelék, a félelem elsöprő erejű lehet. Amikor a pánik működésbe lép, általában kétféleképpen viselkedhetünk. Az egyik lehetőség, hogy követelőzővé és ragaszkodóvá válunk, és így próbáljuk meg elérni, hogy társunktól figyelmet és megerősítést kapjunk. Több vigasztalásra és több beszélgetésre van szükségünk. A másik lehetőség, hogy saját nyugalmunk és védelmünk érdekében visszavonulunk és eltávolodunk. Az egyikünk felfelé csavarja az érzelmi hőt, a másikunk lefelé, és ez elég fárasztó lehet.
Akármit mondunk, akármin is vitatkozunk, a valódi üzenet ez: „Vegyél észre! Legyél velem! Szükségem van rád!” Vagy ez: „Nem hagyom, hogy bánts! Igyekszem hűvös és nyugodt maradni, hogy ura legyek a helyzetnek.”
Ezekkel a tudattalan viselkedésekkel a kapcsolat elvesztésétől való félelmet igyekszünk kezelni, ami eleinte sikeres. De azután egyre gyakoribbá válnak az olyan beszélgetések, amelyekben mindkét fél védekezik, és mindketten a legrosszabbat feltételezik egymásról és a kapcsolatukról, mivel egyik fél sem érzi magát biztonságban.
Gyakran puhatolózva kommunikálnak, mert vegyes érzéseik vannak a saját szükségleteiket illetően. Néha harag és frusztráció vegyül közeledési próbálkozásaikba, mert nem érzik biztonságban magukat a kapcsolatukban. Követelőznek ahelyett, hogy kérnének, és ez gyakran hatalmi harcokhoz vezet, holott eközben valójában közelségre és ölelésre vágynak. Mások megpróbálják elnyomni magukban érzelmi közelség iránti természetes vágyukat, és inkább a cselekvésre koncentrálnak.
Álcázott vagy torz üzeneteink megvédenek minket attól, hogy vágyakozásunk a maga meztelen valóságában láthatóvá váljon, ugyanakkor ezzel megnehezítjük, ha nem lehetetlenné tesszük azt, hogy vágyaink teljesülhessenek, és családunk, szerelmünk valóban a legfőbb menedékünk lehessen az életünkben.